Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Falco-SZOVA KC Szombathely – T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE

2010.10.15

 

Mint ismert, az első fordulóban a Falco centere, Harazin Tamás megsérült. A kosaras bokája a hét második felére rendbe jött, így szombaton már játszani fog. Mikalaj Alekszejev is kisebb sérüléssel bajlódott, a fehérorosz két napig nem edzett. Gilbert-nek a térde fájt, egy tréninget ő is kihagyott, de az ő szereplése sem forog veszélyben.

A Kecskemétnél viszont egy hiányzó biztosan lesz. A vírusfertőzés miatt lebetegedett Lakatos Péter.

Nikola Lazics, a Falco edzője: Megint hazai pályán játszunk, ismét nyerni akarunk. Szeretnénk úgy teljesíteni, mint a Kaposvár elleni meccs második félidejében. Ha úgy tudunk védekezni, akkor nem lehet probléma. Biztosan nehezebb meccs lesz, mint volt a múlt heti. A Kecskemét egy jó csapat. Nagyon jó a magyar keretük, már évek óta együtt játszanak. A két horvát légiósuk sem rossz, LaGrange pedig már rutinos, tapasztalt amerikainak számít a magyar bajnokságban. Minden posztra minimum két játékosuk van. Csorvási és Bencze miatt a palánk alatt nagyon erősek. Ezért nem is véletlen, hogy előszeretettel játsszák meg őket. Kintről Orsulic, Cseh és Dénes a legveszélyesebb. Wittmann és LaGrange pedig kedveli a pick and roll-okat. Az lesz a kulcsa a sikernek, hogy ezeket megállítsuk. Nekünk elég sok gondunk volt a héten. Csütörtökig magasember nélkül edzettünk. Valakinek mindig volt valami baja. Csak tegnaptól tudtunk komplett csapattal készülni.

Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Egy jó erőkből álló, erős csapat otthonába látogatunk. A Falco játékosainak kimagasló egyéni képességeit megpróbáljuk csapat szinten ellensúlyozni. Akárcsak legutóbb a Sopron ellen, most is sok fog múlni azon, hogy mennyire vagyunk egységesek. Azon a meccsen a két legponterősebb játékosunk, Wittmann és Siriscevic is rossz napot fogott ki. Akkor azonban a meccsenként ketten együtt, közel 40 pontot termelő játékosok védekezésben kompenzáltak. Ez a csapatszellem elkél majd Szombathelyen is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.