Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hangáék csak megszorítani tudták a briteket, győzelem nincs

2010.08.02

A magyar férfiválogatott ma Szolnokon Nagy-Britannia ellen kezdte a jövő nyári Európa-bajnokság selejtezősorozatát. Mészáros Lajos alaposan megfiatalított-átalakított együttese nem ijedt meg az NBA-t megjárt játékosokkal kiállló britektől nagyon bátor játékkal kezdték a találkozót.

Védekezésben gyakran akadtak

gondjai Hangáéknak

Az első negyedben Molnár András, Lóránt Péter ás Vojvoda Dávid is kintről volt eredményes (utóbbi kétszer is), Hanga Ádám pedig betörésekből szerzett fontos pontokat. Az ő jó játékukkal sikerült meglepnünk az elsősorban a Chicago Bulls klasszisára, Luol Dengre építő briteket, így egy negyed után 29–27-re vezettünk.

A második negyed egy újabb Vojvoda-triplával indult, ám rosszul folytatódott. A tiszaligeti csarnok közönségétől űzött magyar csapat a folytatásban is állta a sarat, noha a túloldalon a hat éve a Chicago Bullst erősítő Loul Deng, illetve a Dallasban és San Antonióban is megfordult Pops Mensah-Bonsu is egyre inkább elkapta a fonalat. A britek feljavultak védekezésben, jobban szedték a lepattanókat, elöl pedig támadásban Deng mellé Daniel Clark is felzárkózott a pontgyártásban, ráadásul a játékvezetők is többször a kárunkra tévedtek. A nagyszünetben 54–42-re már a vendégek vezettek.

A több mint tízpontos előny talán túlzottan is megnyugtatta a briteket, ezt pedig sikerült kihasználnia a magyar csapatnak. Hanga Ádám és  Lóránt Péter többször is megverte egy az egyben az emberét, így fordítani tudtunk, a játékrész hajrájában Wittmann Krisztián triplája után 69–67-re vezettünk, és előnnyel kezdhettük a záró negyedet.

Az utolsó tíz percben azonban már fáradtan mozgott a fiatal magyar csapat, büntetőket és ziccereket is hibázott, miközben a másik oldalon Pops Mensah-Bonsu, és Nate Reinking is fontos pillanatokban volt eredményes, nem beszélve a 32 pontig jutó Luo Dengről. A szolnoki közönség űzte, hajtotta Hangáékat, akik becsülettel küzdöttek, de végül  – a papírformának megfelelően – 91–82-re vereséget szenvedtek. Folytatás csütörtökön, Macedóniában, az sem lesz könnyebb...

 

 EB-SELEJTEZŐ

B-CSOPORT, 1. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–NAGY-BRITANNIA 82–91 (29–27, 13–27, 27–13, 13–24)

Szolnok, 2000 néző. V: Ziemblicki (lengyel), Lo Guzzo (olasz), Ciulin (román)

Az eredmény alakulása. 3. p.:  7–5. 5. p.: 10–10. 9. p.: 23–27. 10. p.: 29–27. 12. p.: 33–33. 16. p.: 33–39. 19. p.: 38–51. 22. p.: 45–54. 25. p.: 55–58. 30. p.: 66–64. 32. p.: 71–67. 34. p.: 71–74. 38. p.: 77–80. 40. p.: 82–87

MAGYARORSZÁG: HANGA 20, Molnár A. 5/3, VOJVODA 18/9, Szabó Zs., LÓRÁNT 15/3. Csere: Horváth Á. 12/6, Tóth G. 5/3, Soós, Wittmann 7/3, Tóth Á., Keller

NAGY-BRITANNIA: Adegboye 6, REINKING 16/6, DENG 32/15, MENSAH-BONSU   14/3, CLARK 14/6. Csere: Boyd 2, Sullivan 7, Achara, Robinson

 

 

EB-SELEJTEZŐK, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Olaszország–Izrael 71–79
Montenegró–Lettország 96–66
B-CSOPORT
Magyarország–Nagy-Britannia 82–91
Ukrajna–Macedónia 58–71
C-CSOPORT
Grúzia–Lengyelország 84–65
Portugália–Bulgária 59–67
Az ötös csoportokból az első helyezettek és a két legjobb második jut ki a 2011-es litvániai kontinensviadalra.

 

    A magyarok további programja:
augusztus 5.: Macedónia-Magyarország, Szkopje 20:45 ó
augusztus 8.: Magyarország - Bosznia-Hercegovina, Szolnok 19 ó
augusztus 11.: Ukrajna-Magyarország, Lviv 18 ó
augusztus 17.: Nagy-Britannia - Magyarország, Birmingham 20:30 ó
augusztus 20.: Magyarország-Macedónia, Szolnok 19 ó
augusztus 23.: Bosznia-Hercegovina - Magyarország
augusztus 26.: Magyarország-Ukrajna, Szombathely 19 ó

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.