Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11 milliárdos villába költözik LeBron

2010.07.20

Mikor James kijelentette döntését, arról, hogy melyik csapatban folytatja tovább Dan Gilbert éles hangon támadta Jamest a szurkolókhoz írt nyílt levélben, majd a maga furcsa módján igyekezett oltani a tüzet, érdekes kijelentést tett a nyílt levél végén. „Személyesen garantálom minden Cleveland-szurkolónak, hogy a csapatunk előbb fog bajnoki címet szerezni, mint a magát királynak nevező egykori játékosa. Erre akár mérget is vehetnek!”

Michael Jordan pedig úgy fogalmazott, ő annak idején nem összebútorozott a legjobb játékosokkal, hanem megpróbálta őket a pályán legyőzni.


"Az én időmben elképzelhetetlen lett volna, hogy felhívom Larry Birdöt és Magic Johnsont azért, hogy összeálljunk. Én nem együtt akartam játszani velük, hanem le akartam győzni őket!" - jelentette ki Jordan, aki a 90-es években szinte egymaga vezette hat bajnoki címre a Chicago Bullst.

A szurkolók úgy tiltakoztak a sztár árulása ellen, hogy elégették 23-as számú mezeiket. Az orlandói center, Dwight Howard twitteren üzent a szurkolóknak: „7 évig küzdött értetek, ökörség elégetni a mezeit”, de olyan válaszokat kapott, mint „te nem vagy ohio-i, úgyhogy kussolj!”.

Miamiban viszont beindult a mezvásárlás, a szurkolók már a 2006-os bajnoki cím megismétlését várják a csapattól.

Jamest nem lepte meg a szurkolók reakciója. „Pont azt akartam elkerülni, hogy érzelmi alapon döntsek. Imádom Clevelandet, mindig az otthonom lesz, de azt kellett tennem, ami LeBron Jamesnek a legjobb. Pár évvel ezelőtt még el akart adni a Cavs, akkor mit csináltam volna, felgyújtom a klubot? Ugye, hogy nem. Ez üzlet, és én 7 szép évet töltöttem Clevelandben. Ez most lezárult, sajnálom, hogy vannak, akik nem értik meg, de így biztosíthattam a boldogságomat, hogy továbbra is a legnagyobb legyek” – mondta a játékos.

LeBron megvásárolt egy 11 milliárdos villát, és a floridai palotájába kötözik.

Az elmúlt két NBA-idény alapszakaszának MVP-je 1900 négyzetméteren él majd, a palotában nyolc hálószoba, 11 fürdőszoba, saját edzőterem, teniszpálya, és tengerparti úszómedence is van.

Az amerikai szakértők egyelőre nem foglalnak állást, abban mindenki egyetért, hogy ha Bosh, Wade és James megosztják a feladatokat, nagyon erős csapatuk lehet. Többen viszont bukást jósolnak, mondván, a három sztár fizetése, illetve a fizetési sapka miatt csak gyenge játékosokkal tölthetik fel a keretet. James hat év alatt 110 millió dollárt keres Miamiban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.